2012. november 12., hétfő

A samáriaia asszony (50. lecke)

50. lecke
A samáriai asszony

·        Megtanulni az aranymondást:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16).
·        Elolvasni a Bibliából: János 4:1-42.

·        Jn 4:4-42 – Jézus és a samáriai asszony
4Samárián kellett pedig átmennie, 5és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.  6Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.  7Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: "Adj innom!" 8Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9A samáriai asszony ezt mondta: "Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.  10Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet."  11Az asszony így szólt hozzá: "Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? 12Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?" 13Jézus így válaszolt neki: "Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne."  15Az asszony erre ezt mondta: "Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni." 16Jézus így szólt hozzá: "Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!" 17Az asszony így válaszolt: "Nincs férjem." Jézus erre ezt mondta: "Jól mondtad, hogy férjed nincs, 18mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál." 19Az asszony ekkor így felelt: "Uram, látom, hogy próféta vagy. 20A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell."  21Jézus így válaszolt: "Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.  22Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.  23De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. 24Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." 25Az asszony így felelt: "Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent." 26Jézus ezt mondta neki: "Én vagyok az, aki veled beszélek."
 28Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: 29"Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?" 30Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.  39Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: "Megmondott nekem mindent, amit tettem." 40Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig. 41Az ő szavának sokkal többen hittek, 42az asszonynak pedig meg is mondták: "Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője."  
 
·        Ki mondta kinek?
1.      "Adj innom!" ______________ - ____________
2.      "Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" __________ - _________
3.      "Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?" ______________ - ____________
4.      "Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője." ______________ - ____________

·        Egészítsd ki!
1.      Talán nagyobb vagy te atyánknál, __________, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?"
2.      Az asszony ekkor így felelt: "Uram, látom, hogy ___________ vagy.
3.      Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a ____________?" 
4.      "Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ ______________."

·        Igaz vagy hamis?
1.      Jézus egy Betlehem közelében egy kútnál találkozott egy asszonnyal. ____
2.      Jézus ennivalót kért ettől az asszonytól?
3.      Az asszony odahívta a férjét is.
4.      Jézus mindent megmondott az asszony múltjáról.
5.      Az asszony megkérdezte Jézustól, hogy hol kell az Istent tisztelni?
6.      A városban levő emberek nem hittek az asszony szavának.

·        Kakukktojás
1.      Samária, Sikár, Jeruzsálem, Betlehem, Jákób kútja
2.      samáriaiak, zsidók, tanítványok, városlakók, leprások
3.      Kút, víz, kemence, ennivaló, merítő edény, korsó,

·        Szóháló:
1.      …………………
2.      …………………
3.      …………………
4.      …………………
5.      …………………
6.      …………………
7.      …………………
8.      …………………
9.      …………………
10. …………………
11. …………………
12. …………………
13. …………………
14. …………………
15. …………………

E
L
E
V
A
M
I
M
A
K
É
L
S
Z
O
M
J
Ú
S
Á
G
I
J
A
Z
S
K
V
A
Z
I
L
É
L
E
K
S
A
M
Á
R
I
A
I
A
K
R
É
A
M
O
R
O
M
I
N
O
Ú
U
P
M
A
S
O
N
F
É
R
J
T
Z
R
Á
R
I
S
O
S
I
K
O
R
S
Ó
R
Ü
D
V
Ö
Z
Í
T
Ő
V
Á
F
I
L
I
A
C
I
K
P
L
Í
L
É
A
B
A
R
S
Z
I
A
B
Z
E
T
T
A
N
Í
T
V
Á
N
Y
A
M
A
S
I
K
Á
R
Z
S
I
D
Ó
K
N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése