Az Egyház

APOSTOLI HITVALLÁS MAGYARÁZATA (10.)

„Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat,”

„sanctam Ecclesiam catholicam,”

Az Egyház

Olvasmány: Ef 4:1-16.

„Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: "Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!" Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent eképpen: "Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen."  Jel 7:9-12.

„Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat,” – amikor ehhez a mondathoz érkezünk el a Hitvallás szövegét vizsgálva, akkor érezzük, hogy itt egy váltás történik. Az eddigiekben úgy fogalmazott a Hitvallás, hogy hiszek egy Istenben, hiszek Jézus Krisztusban, hiszek Szentlélekben. De az egyházról és a végső dolgokról szóló tételeknél változik ez a fogalmazás.  Az egyházat ugyanis nem ugyanúgy valljuk, ahogyan az Istenben való hitünket. Mi nem az egyházban hiszünk, hanem az egyházat hisszük, miközben az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istenben való hitünket megvalljuk.

De azt is látnunk kell, hogy az Apostoli Hitvallás szövegének ahhoz a részéhez értünk el, amely ma talán a legkevesebb érdeklődést kapja. Húsz évvel a rendszerváltás után, azt kell, hogy mondjuk, a magyar társadalom nagy része még mindig idegenkedve vagy közömbösen viszonyul az egyházakhoz. A politikai élet is csak most jutott el oda, hogy valamilyen szinten megpróbálja rendezni a maga viszonyát az egyházakhoz, illetve jogilag is tisztázni akarja, hogy mi az egyház.

Az igazság az, hogy bár az emberek nagy része idegenkedve vagy közömbösen viszonyul az egyházhoz, miközben nem tudja, mi is az. Ha azt mondom: egyház, akkor sokak képzeletében fölrémlik egy olyan szervezet, amely a középkorban még királyokat emelt trónra vagy buktatott meg. Sokan felhozzák vádként az egyház ellen a keresztes háborúkat és az inkvizíció borzalmait. Egy meglehetősen elavult intézmény képe rémlik fel az emberekben, amelynek képviselői az erkölcsök nemesítésén fáradoztak, de ők maguk bizony sokszor igen rossz példát mutattak. Bizonyára az elmúlt negyven év ateista diktatúrájának sok hamis és hazug vádja is ott él még az emberek köztudatában.

Ha az utcai járókelőket kérdeznénk meg, hogy mi az egyház, akkor ilyen vagy ehhez hasonló válaszokat kapnánk: az egyház a pap meg a templom, vallástörténeti múzeum, erkölcsnemesítő intézmény, temetkezési vállalat, világbékéért küzdő egyesület, vallásháborúkat kirobbantó szervezet, szociális segélyező szerv / a kizsákmányolás hathatós eszköze, magukba zárkózó imádkozók társsága / agresszív hittérítők társasága, társadalmi felelősséget ébresztő társulat / társadalmi felelősséget elaltató társulat. És még sorolhatnánk tovább az ilyen és ehhez hasonló pozitív vagy negatív véleményt az egyházzal kapcsolatban, s bár sok közülük tartalmaz némi részigazságot, de mégsem ad feleletet a kérdésre, hogy micsoda az egyház?

Nézzük meg most azt, hogy mit mond a Biblia és mit mondanak hitvallási irataink az egyházról. A legvilágosabban és a legérthetőbb módon a Heidelbergi Káté foglalja össze számunkra mindazt, amit a Szentírás az egyházról tanít.

54. kérdés: „Mit hiszel a közönséges keresztyén anyaszentegyházról?” Felelet: „Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egységében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok.”

1.      Egyház mindig volt és mindig lesz.

Az egyházat a régi magyar nyelvben eklézsiának nevezték. Érdekes módon ezt a görög fogalmat az egyház nyugati felében, ahol a latin volt az egyházi nyelv, megtartották és így vált általánosan elfogadottá az egész keresztyén világban.  Az ecclesia (Ἐκκλησία) kifejezés az ószövetségi héber „kahal” (כָּחָל) fogalom görög változata, amely Isten népének gyülekezetét jelöli meg, vagyis a világból kihívott sereget, amely a világban egybegyülekezve ad választ az Isten hívó szavára.

Kálvin, arra a kérdésre, hogy „Mi az egyház?”, ezt válaszolja: „Azon hívők testülete és társasága, akiket Isten az örök életre eleve elrendelt.” (Kálvin: A Genfi Egyház Kátéja). Kálvin tanítása szerint, tehát az egyház léte Isten eleve elrendelő akaratában gyökerezik.

Sokan azt gondolják, hogy az egyház Jézus Krisztussal vette kezdetét, esetleg még az ószövetségi választott néphez is visszavezethető. Az egyház eredete azonban nem az Újszövetségben, de nem is az ószövetségi választott népben keresendő. Ezt a félreértést akarja a Heidelbergi Káté tisztázni, amikor így fogalmaz: „Isten Fia a világ kezdetétől fogva… egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe.” Egyház tehát a világ kezdetétől van, a gyülekezet kezdete nem Izraelben van és nem a zsidóságban. Amikor elindul az egyház története, akkor még nem volt Izrael és nem volt választott nép sem. Az egyház, nem más, mint Krisztus lelki népe. Ezért énekeljük a dicséret szavaival: „Kihívott minden népből egy lelki népet itt.” (392. dicséret). Az emberi élet kezdetétől, a világ teremtésének kezdetétől van Krisztusnak egyháza, gyülekezete, lelki népe. Benne van ebben Énók és Noé is, akik Izrael kiválasztása előtt éltek. A világ kezdetétől annak végéig tart Jézusnak ez a szolgálata, hogy Szentlelke és Igéje által minden népből és nemzetségből kihív magának egy szent gyülekezetet.

Istennek mindig volt és mindig lesz népe. Isten egyháza olyan, mint egy a világ kezdetétől a világ végéig tartó nagy folyam. Sorba születtek és születnek a népek, a fajok és ágazatok. És Istennek gondja van rá, hogy közülük mindig hívjon ki magának egyeseket. És akiket így kihív, kiválaszt, azok lesznek a gyülekezet. Ennek a kihívott népnek a története nem azonos egyetlen nép történetével sem. Ezek azok, akik elkezdtek Jézus Krisztusra nézve élni, már akkor is, amikor Jézust test szerint nem látták, mint ahogyan mi sem látjuk Őt, és mégis Jézusra nézve élünk. Így vagyunk az előttünk járókkal együtt egy nép. A Zsidókhoz írott levél felsorolja a hithősöket, vagyis azokat, akiket Isten kihívott, hogy az ő gyermekei legyenek. Ezek között pedig elsőként Ábelt említi. Az első emberpár gyermekét, Ábelt, aki már ehhez a csodálatos gyülekezethez tartozott! Aztán sorolja őket sorba, egyiket a másik után, akik mind hitben jártak, élő hittel a többi hitetlen embertársuk között. Soha nem volt úgy, hogy mindenki hívő volt, hanem mindig úgy volt, hogy voltak egy kevesen, akik hittek és ők voltak Isten lelki népe.

Isten tehát mindenkor gondoskodik arról, hogy legyen mag.  A keresztyén egyházat ezért nem lehet elpusztítani. A Krisztus egyházát nem lehet semmiféle földi hatalommal vagy erővel felszámolni vagy megszüntetni. Mert „a világ kezdetétől annak végéig” Isten mindig ki fog választani és el fog hívni a különböző népekből embereket, akik Isten gyülekezete lesznek.

2.      Krisztusnak egy egyháza van!

A Hitvallás meglehetősen visszafogottan fogalmaz, amikor az igaz egyház ismertetőjegyeiről beszél, és mindössze két tulajdonságot emel ki, azt hogy az egyház „szent” és „egyetemes”.

Az egyház szentségének fogalmát, könnyen félreérhetnénk, ha úgy akarnánk magyarázni, mint az egyház népének „életminőségét”. A Biblia által használt „szent” fogalom azonban nem a bűn nélküli tökéletes állapotra utal, hanem arra, hogy egy tárgy, vagy személy, vagy bizonyos idő, az Isten számára elválasztott, elkülönített.  Amikor a Hitvallás tehát az egyház szentségéről beszél, akkor nem az egyházhoz tartozó emberek bűntől mentes és tökéletes állapotát akarja kifejezni, hanem azt, hogy az egyház Istentől megszentelt, vagyis sajátos szolgálatra kihívott és elrendelt nép.

Kálvin arra a kérdésre, hogy mit jelent a közönséges vagy katolikus elnevezés a következő választ adja: „Azt jelenti, hogy amint minden hívőknek egy a feje, úgy egy testté is kell forradniok, hogy az egész földön csak egy egyház legyen.” (Kálvin: A Genfi Egyház Kátéja). A Hitvallás eredeti szövege itt a „catholica ecclesia” kifejezést használja, de a katolikus alatt itt nem a római katolikus egyházat kell értenünk, hiszen a szó eredeti értelme szerint sem egy felekezetről van szó, hanem arról, amit magyarul régebben a „közönséges”, ma pedig az „egyetemes” jelzővel próbálunk visszaadni. Az egyház mindent átfogó egyetemességéről van itt szó. A Hitvallás itt az egyháznak mindenféle határon és válaszfalon, különbözőségen felülemelkedő, minden távolságot átérő és áthidaló voltát akarja hangsúlyozni.

Krisztus egyháza egy nép, amely sok népből, sok ágból, sok fajból van összegyűjtve. A Jelenések Könyvéből olvasott részben is erről hallunk: „… íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; (Jel 7:9). A gyülekezet egy nép, még ha sokféle földi népből áll is össze. Mert az egyház nem ér véget sem Bonyhádon, sem Magyarországon, de még csak ott sem, ahol az utolsó református gyülekezet van.

Számomra nagy élmény volt, amikor Németországban részt vehettem az Egyházak Világtanácsa által szervezett konferencián, ahol a világ különböző részeiről érkezett és különböző keresztyén felekezethez tartozó hívőkkel imádkozhattunk együtt. Voltak Afrikából, Ázsiából és Dél-Amerikából érkezett hívők. Mindenki a maga nyelvén imádkozott. Bár egymás nyelvét nem értettük, mégis mindenki számára világos volt, hogy mi egy nép vagyunk.

Egy népe van Istennek, egy és nincs több. Mert szövetsége is egy van Istennek ezzel a lelki néppel. És egy a Bibliája Isten lelki népének. Egy megváltása van, és egy Megváltója. Ez az egy nép pedig a Bárányé, Jézus Krisztusé egyedül.

Isten tehát akkor is gyűjtötte az Ő népét, amikor még nem is volt közöttünk test szerint Jézus Krisztus. A bűnből való megváltás és szabadulás gondolata tulajdonképpen végigvonul az egész Ószövetségen. Az Ószövetség idején sem lett mindenki, aki körül volt metélve automatikusan a kiválasztott lelki nép tagja. Ezért írja Pál a Római levélben: „És nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: Aki Izsáktól származik, azt fogják utódnak nevezni. Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.” (Rm 9:7-8). A lelki népbe azok tartoztak bele, akik hit által igent mondtak Isten elhívó, megszentelő akaratára. Ebbe a gyülekezetbe akkor lehet belépni, amikor valaki összeköti az életét Jézussal, az egyház fejével. Jézus folyamatosan gyűjti ezt a gyülekezetet a világ végéig, mégpedig „Igéje és Szentlelke által.” Nem mézes-madzaggal és ígérettel, de nem is lelki terrorral vagy pszichológiai manipulációval, hanem élő szavával és élő Lelkével. Igéjével, amivel rádöbbent elveszett, bűnös állapotunkra, és ami hitre ébreszt bennünk, Szentlelkével, aki által meggyőz arról, hogy Jézus Krisztus értem is meghalt, nekem is bűnbocsánatot szerzett, s hogy általa én is a mennyei Atya gyermeke vagyok, akinek egyetlen hajszál sem eshet le a fejéről. Aki ezt elfogadta, az lett a lelki nép, az egyetemes anyaszentegyház tagja. Vajon te már az vagy testvérem? Vajon te már bekerültél ebbe a gyülekezetbe? Vallod-e a Káté szavaival, hogy „annak én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok.”

3.      Az egyházat Krisztus oltalmazza.

Az egyházat Krisztus „oltalmazza és megőrzi” mondja a Káténk. Mert, ha nem oltalmazná, akkor már nem lenne. Az Isten kiválasztott gyülekezetét ugyanis mindig gyűlölték ebben a világban és sokszor megpróbálták elpusztítani, de ez sohasem sikerült. Mert az egyháznak nem hagyományaiban, nem a szervezeti rendjében, nem a szolgálói felkészültségében, nem hívei odaadásában, s végkép nem a pénzben, fegyverekben és hatalomban van az ereje, hanem kizárólag a megváltó Urának óvó és védő szeretetében. Abban, amit az igehirdetés előtti énekben így vallottunk meg: „A nagy Isten vagyon mivelünk, / És Szentlelke lakozik bennünk.” (171. dicséret). Ez a szeretet őrzi meg az egyházat nemcsak a külső támadásokkal szemben, hanem a belső tévtanításoktól is.  Nem véletlen, hogy mai alapigénkben is, amikor Pál az Egyház egységéről ír, rögtön megemlíti annak veszélyét, hogy a gyülekezet tagjai „mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától.” (Ef 4:13-14). Már maga, Krisztus egyházának léte is, csoda. Ami elkezdődött a tanítványokkal, az a mai napig tart, és tartani is fog Krisztus visszajöveteléig. Sem Néró, sem Domitianus császár, sem Hitler, sem Sztálin, sem a racionalizmus, sem a felvilágosodás, sem az ateizmus, sem a liberalizmus, semmi sem képes elpusztítani. Azért mert vigyáz rá, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Ezért nem aggódom a mi gyülekezetünk jövője felől sem, mert a mi közösségünk léte is maga a csoda, az egyházát megőrző Krisztus csodája. Ezért szerepel a Tolnai református egyházmegye címerében is a tenger hullámain hánykolódó hajó szimbóluma, reformátor őseink ugyanis ebben fejezték ki a titkot: „az egyház hajója hányattatik ugyan, de el nem süllyed”.

A nagy kérdés a mi számunkra az, hogy vajon magunkénak tudjuk-e vallani a Káté szavait: „És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok.” A Jelenések könyve tanúságtétele szerint a mennyben templomra és lelkészekre már nem lesz szükség, de egy valami ott is lesz, mégpedig egyház. Az üdvözültek serege ott a Bárány trónusa mellett dicsőíti az egyház Urát, Jézus Krisztust. Ebbe a dicsőségbe mi is bekapcsolódhatunk, már most, itt a földi életünk során, a bizonyságtevő életünkkel, a hálából fakadó szolgálattal, az Őt magasztaló imádsággal és dicséretekkel. S ez a már itt a földön elkezdett Isten dicsérő életforma lesz teljessé majd a mennyek országában, ahogy ezt az egyetemes egyházról itt a Jelenések Könyvében látjuk: „Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: "Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?"  Ezt mondtam nekik: "Uram, te tudod". Mire ő így válaszolt: "Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet." (Jel 7:13-17). Ámen.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán, ref. lelkész (Bonyhád)